A félelem, düh, féltékenység vagy mohóság leküzdése? A szeretet elfogadása, áramoltatása vagy a hála érzésének folyamatos fenntartása?

Ezek mind kihívások, amikkel szembe kell néznünk a hétköznapokban, de van egy nagyobb falatja az egonak, amivel folyamatosan mérgezzük önmagunkat és vele óriás akadályokat gördítünk a boldogulás és az életben való előrelépés útjába, ez pedig a túlzott büszkeség, a felsőbbrendűség érzése.

Ennél a témánál is a gyerekkorhoz kell visszanyúlnunk, hiszen minden lelki problémánk oka a korai tanulás fázisaiban érhetők tetten.Az, akit nem tiszteltek gyermekként, nem vették figyelembe az egyéni szükségleteit, sokszor megalázták vagy ő nem tudta tisztelni a szüleit, környezetét a kontroll hiánya, generációs szakadék, téves kommunikáció, vagy a szeretet félreértelmezése miatt, mindig vágyni fog arra, hogy megtapasztalja az igazi tiszteletet egy másik ember iránt. Ez alapvető emberi szükségletünk.

Sokan nem vallják be ezt magunknak vagy egyszerűen nem tudnak róla és emiatt folyamatosan a felsőbbrendűség és megalázottság tomboló viharai közt egyensúlyoznak.

Van, aki fizet azért, hogy megalázzák és csak egy extrém intim helyzetben tudja megélni, hogy átadja önmagát egy másik embernek, van, aki pedig méltatlan kapcsolatok útján éli át a megalázottság érzését. Az ilyen kapcsolatokban a szenvedő alany a viselkedésével szinte kiköveteli a másiktól, hogy büntesse őt, hogy az vezekelhessen, majd a megbánás után lassan tudat alatt beindul újra a felsőbbrendűség játszmája és kezdődik előröl a történet.

Azoknak a magasról zuhanó embereknek akik pedig elhitték, magukról, hogy mindenhatók és gátlástalanul használják fel a többi embert a saját egoista céljaik elérésére sokszor egy súlyos veszteség töri teljesen derékba az életüket, hogy ily módon tanulják meg az alázatot és kezdhessenek új lappal életet.

És középen vannak azon – egyenlőre még – kevesek, akik tudatosan felismerik arra való igényüket, hogy elveszíthessék az önrombolás fő eszközét a felsőbbrendűség magányos és pusztító érzését. Ők egyszerűen csak elfogadják önmaguk korlátait, ezáltal megtanulják tisztelni saját képességeiket, megbecsülni elért eredményeiket és a körülöttük élők erősségeit, tehetségeit és bölcsességeit örömmel fogadják inspirációként a saját életükhöz.

A mai világban a tisztelet, az, ami elveszett és ez okoz zavarodottságot a modern ember elméjében.

Ha megnézünk egy maga egyszerűségében élő a város zűrzavartól és pszichés traumáktól mentes, érintetlen hagyományos családot, láthatjuk, hogy a család alappillérjeit a benne élő emberek tartásával együtt az egymás iránti tisztelet adja. Ez segíti át őket a nehézségeken és ezért tudják olyan jóízűen együtt ünnepelni az élet áldásait is.

A hagyományos értékekkel együtt az ember is elveszett.

Az egyik felül akar kerekedni a másikon, meg akarja mutatni, hogy ő jobb, okosabb, sikeresebb, aztán ha sokat ugrál, könnyen az élet kispadján találja magát elbizonytalanodva. Ahelyett, hogy elfogadná valaki a kispadhoz vezető útjának sikereit, erőfeszítéseit és tisztelettel nézne a pályán lévő mesterekre, önmagával harcol és nem veszi tudomásul, hol az ő helye a világban és milyen út vár még rá ahhoz, hogy magabiztosan kezet rázhasson a pályán lévő játékosokkal. Nem elfogadja a fejlődés hosszú, de teljes ívét, hanem le akarja rövidíteni és bebizonyítani, hogy ő náluk is jobb. Mindeközben a benne lévő büszkeség tüze egyre jobban felemészti őt, a félelem a kudarctól pedig szépen lassan túlnő rajta.

Az individualizmus túlzott és téves értelmezése elhitette az emberekkel, hogy mindent el tudnak érni egyedül instant megoldásokkal és pillanatok alatt bárki a csillagok közé repülhet.

Ez nem így van!

Van egy mondás, minél nagyobb vagy emberileg, annál sikeresebb leszel az életben!

Az emberi kicsinyesség betegségeit nem lehet átugrani, azt meg kell fejlődni!

A célok elérése érdekében bele kell tenni a mindennapokba a szükséges munkát, tanulást, önismereti fejlődést, szorgalmat, kitartást. Szembe kell nézni millió kudarccal, akadállyal. Meg kell tanulni alkalmazkodni a környezeti változásokhoz, elfogadni másokat és együttműködni velük. Tisztelni a gyökereinket és megbocsátani szüleinknek, akik odaadtak mindent, amire képesek voltak. Megtanulni újra szeretni és elengedni a mindenhatóság illúzióját, de mindenekelőtt tisztelnünk kell az előttünk járókat, akik ezen már mind végig mentek.

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg, hogy máshoz is eljuthasson!

Ugorj az Örömbe! Facebook oldala: www.facebook.com/ugorjazorombe

Csatlakozz a Facebook csoporthoz is: https://www.facebook.com/groups/351025945269275/?source_id=333299073711640

Instagram oldal: https://www.instagram.com/ugorjazorombe/