Robbants bankot az életedben!
Ha önmagadként létezel, a saját szabályaid szerint, és a saját utad szerint mész, akkor könnyen bankot robbanthatsz az életedben, akár pénzről, munkáról, párkapcsolatról vagy a testedről van szó. Ez a 10 pont most segítségedre lehet ebben. Kellemes teremtéseket!
A tudatosság az, amikor tudjuk, hogy van választásunk és éberségből választunk.
Manapság a divatos, tudatosság” szó kapcsán egyből asszociálhatnánk a tudatos karrierépítésre, tudatos vásárlásra, táplálkozásra, mikor előre bedobozoljuk az ételünket, számoljuk a kalóriákat, csak és kizárólag bio és egészséges dolgokat veszünk meg, vagy amikor a karrierünknél előre kidolgozott terv szerint haladunk előre.
A tudatosság azonban, nem, az, amikor agyból kikövetkeztetett, előre gondosan előkészített információk által összegyűjtött, éjszakákon áthezitált döntéseket hozunk meg, hanem, amikor kérdésben vagyunk, hogy az adott pillanatban, mi működik nekünk, és mi az, ami nagyobbat teremt számunkra. Lehet, hogy egyik pillanatban a bio lesz a befutó és a másikban pedig valami, amire esetleg már rásütötték az egészségtelen jelzőt, de ott akkor az kell a testünknek. Ugyanígy a karrierépítésnél is kérdésben maradhatunk, hogy mi az, ami ma működik, a tervünk követése vagy egy teljesen váratlan lépés.
10 pont, hogy tudatosan válassz
1. Minden, ami összeszűkít, kicsivé tesz, bezár, lebénít, gyengévé tesz, nem a tied.
Olyan vagy, mint az adó-vevő, fogod mások energiáit, fizikai és lelki fájdalmait. Eldöntöd, hogy ez a tiéd és ezzel újrateremted őket a saját életedben.
Ha feszültséget érzékelsz magadban csak tedd fel a kérdést: Mi ez? és Kié ez? – és küldd vissza bátran annak, akihez tartozik, (nem kell tudnod kié) lehet ez egy gondolat, kép, érzelem vagy betegség is. Van, akinek működik, az, ami téged beszűkít, de attól, mert másnak működik, nem biztos, hogy neked is fog!
2. Kérdésben létezni
Valójában a kérdéssel és kéréssel teremted az életedet. Bármilyen témában szeretnél változást elérni, csak tegyél fel kérdéseket. Minden kérdés, amit felteszel, egy újabb teret nyit, ezáltal megjelennek a lehetőségek, segítségek, hozzájárulások az életedben, és az is hogy mi az, amit valójában szeretnél és azt hogyan érheted el?
3. A kérdés megnyit, a válasz lezár és beszilárdít
A kérdésekre nem kell, hogy válaszolj, vagy választ kapj. Mindössze annyi a dolgod, hogy megnyisd a teret, befogadd a lehetőségeket és éber maradj, hogy mi az, amit az adott pillanatban cselekedned kell. Ha éberségből cselekszel, az nagyon könnyed és izgalmas lesz, nem egy nehézkes valami, amit csak halogatsz állandóan. A kérdésben levés nem az, amikor meg akarjuk érteni, hogy mit miért kell cselekednünk, hanem inkább egy áramlás, amire felülhetünk és messzire repít minket. A megértése a dolgoknak lelassít, az éberség felgyorsít. A csodák a racionális elmén túl léteznek.
Amikor valami megjelenik az életedben, amit kértél, utána is maradj kérdésben! Mindig tedd fel a kérdést: HOGY LEHET EZ MÉG ENNÉL IS JOBB? Sokszor megijedünk, ha megkapunk valamit, és le is állítjuk az áramlást, ennek lehet az egyik oka, hogy az elme nem tudja felfogni és magyarázatot keres mivel nem tanultuk meg az öröm befogadását vagy bármilyen program, ami még befolyásol minket felszínre törhet egy -egy részeredmény elérésénél, ez a kérdés segít ezeket kiütni és még nagyobb teret nyitni a lehetőségeknek.
4. Amikor örömből választasz, megjelenik a félelem, ami sokszor inkább izgatottság, amit nem mersz átélni.
Hányszor szidtak le gyerekkorodban mikor izgatott lettél és vissza kellett magad fogni, vagy hányszor mondták neked ilyenkor, hogy ne félj?- ezeknél a szituációknál azonosítottad az izgatottságot a félelemmel, pedig a két dolog teljesen más.
Minden lépésnél az életünkben, ami nagyot teremt nekünk, izgatottak leszünk és ez teljesen rendben van. Lehet, úgy érzed ez túl nagy falat neked, a szíved hevesen ver, az adrenalin szinted az egekben, éjszaka nem tudsz aludni, ez mind – mind teljesen rendben van.
VÁLASZD, MENJ BELE, ÁLLJ BELE, UGORJ!!!
Csak a tapasztalással tudod mérsékelni az izgatottságodat.
5. Mikor nagyobb dolgot kérsz, a családban és ismerősök körében gyakran kinyílhat a bicska
Mi lenne, ha megengednéd nekik, hogy ezt úgy éljék meg, ahogy akarják, és nem szűkítenéd be magad a jelenlétükben? Nem kell megértened őket és ők sem kell, hogy megértsenek téged! A megengedés önmagában feloldja ezt a feszültséget.
6. A káosz minden lehetőség kreatív energiája
Ha választasz valamit, és azt nem a rendből, a gondosan megtervezett lépésekkel teremted, hanem a káosz energiáját belecsepegteted kicsit az életedbe és éberségből hozol döntéseket a lépéseidnél, ahelyett, hogy mások által meghatározott utat követnéd gyorsabban és könnyebben teremthetsz rendet az életedben. Könnyebben jut el hozzád a vágyott dolog, lehetőség, szituáció vagy bármi, amit szeretnél. A lényeg, hogy terveid ne legyenek feltétlenül kőbe vésett szabályok, legyél rugalmas és innovatív a terveid megvalósításában.
7. Az elején sok mindennel találkozhatsz.
Mikor hajlandó vagy nagyobb energiákat mozgatni az életedben és nagyot kérni, sok mindennel szemben találhatod magad az elején, amire nem vagy felkészülve. Különböző ítéletekkel, mások nézőpontjaival, félelmekkel, trauma-drámákkal, konfliktusokkal, ezek teljesen normálisak, amikor elkezded felvállalni az erődet, az neked és másoknak a környezetedben mindig kényelmetlen először.
Mikor elkezdesz önmagadként létezni, sok minden feljöhet és megjelenhet az életedben, amik csupán azért jönnek, hogy megmutassák magukat, hogy ez az, ami még az utadban áll. Lehet akár egy ember, akit ki akarsz zárni az életedből, gondolat, érzés is, de valójában nem kell jelentőséget tulajdonítani nekik, minden, ami akadályoz azok csupán a nézőpontjaid ezekkel kapcsolatban. Ha nincs tovább nézőpontod az adott dologról, ezek eltűnnek az életedből vagy megszűnik vele a konfliktusod. Felteheted a kérdést ilyenkor: MI AZ A KÉRDÉS, AMIT FELTEHETEK, AMI ITT ÉS MOST MEGSZÜNTETI A NÉZŐPONTJAIMAT ERRŐL?
Minden, ami feljön a folyamat során nagyon fontos, hogy kitakarítsd néha magadból, vagy más szóval elengedd. Vannak erre nagyon jó technikák, módszerek én különböző energetikai testkezeléseket használom a klienseimnél és magamon is, ami számomra a legegyszerűbb, leggyorsabb, és megoldja a problémákat.
8. Kontroll nélküli befogadás
Amíg van kontroll nincs befogadás, ilyen egyszerű ez. Ha nem kontrollálsz, az univerzum eljuttatja neked a vágyott dolgot a lehető legkönnyebben és leggyorsabban. Ha kontrollálod, az univerzumnak mindig újra kell rendezni magát, az adott kéréshez, aminek az a vége, hogy végül soha nem érkezik semmi. Kérj csak egyszer vagy kétszer és ismerd el a teremtésed, ezek után pedig kövesd az adott dolog energiáját, (használd a kérdéseket! és a belső útmutatást) míg végül azzá az energiává válsz, amire vágysz és a fizikai valóságodban is meg tud jelenni.
9. Cselekedj
Dobd le a rózsaszín szemüveget! A kevesebb néha több, de azért ne felejts el cselekedni is! Ha kizárod magad a teremtés folyamatából, a saját erődet adod fel és végül nem jelenik meg az életedben a kérésed. Ha nehézkesnek érzed a cselekvést, akkor valami olyan utat követsz, ami nem a tied, mi lenne, ha nem követnéd mereven mások útmutatásait, (még ezt sem 🙂 )? Legyél kérdésben, neked mi működik, ha a saját utadon mész, minden lépés könnyed és izgatottsággal tölt el, innen tudod, hogy ez a tied igazán.
Légy rossz, csináld rosszul, rendetlenül, mindegy hogy, csak csináld!
10. Az út a lényeg nem a cél elérése – érdekes nézőpont
Igazán szép gondolat és tényleg nagyon élvezetes az út, de hányszor használod ezt a nézőpontodat, hogy végül soha ne érd el a célodat? Mi van, ha az út is élvezetes, de a cél elérése meg élvezetesebb?
Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg, hogy máshoz is eljuthasson!
Ugorj az Örömbe! Facebook közösségi oldala:
https://www.facebook.com/ugorjazorombe/
Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/351025945269275/?source_id=333299073711640
Instagram oldal: https://www.instagram.com/ugorjazorombe/
Hozzászólások
Robbants bankot az életedben! — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>