Éjszakai szobámba belopódzó csendben

izgalmas világát érzem zörejednek,

lágyan fogadom magamba,

moraját az összes dallamnak.

Testem végtelen porcikája,

ütemesen ringatózik

minden halk szavadra.

Hatalmas, zsúfolt teremben állok,

mindenfelől zavaró információ,

valahol hívó szavad hallom a távolból

zavart tekintetem irányába fordítom.

Óvatos léptekkel közelítlek meg

már messziről látom az ismerős arcot

a tonnányi idegen között.

Elegáns mozdulatoddal érsz felém

vonakodva, én csak szabadulnék,

te határozott karjaiddal körbe fonsz,

s fülembe a mi dalunkat dúdolod.

Hajnali párának sima tükrében,

ráomolva ráncos, agyonnyűtt könyvekre

fáradtan, kimerülten, kiégve

frissítő természeted jelenik meg,

s az árva Holdfényben

vizet nyújt nekem.

Ázott testtel az utcán elveszve

szátmarcangolt gondolatok a fejemben,

ezerszer ki nem mondott szavak,

szívemben már szomorú karcolat,

tekintetemben el nem sírt történetek ülnek,

te mégis eljössz újra és megnevettetsz.

Rózsák bokrában, fehér ruhámban elesve,

tüskék fájdalmába talpig meghemperegve,

kínok közt vörös vérrel lett minden befestve,

arcomon elázott könnycseppek,

ez mi csupán maradt nekem.

De, te újra rám találsz!

Dob szól, gitárszóló

zongora játszik a háttérben

Őszinte nászunk összeér

lelkem hangja

újra megmentettél.

Napfényben önfeledten úszva,

érzéki, duzzadó ajkaimat szívva

merész bujaságomat melléd engedve,

puhán, rád simulva,

közelről hallom ahogy újra és újra,

búgod a nevemet.

Hívsz s én hívlak téged

cinkos mosolyban összenőve

megyünk nevetni a fellegekbe

ellszállunk, lebegünk,

őrült extázisunk hangjától

egymásban ujjászületünk.

Minden nap egy újabb perc,

mézédes örökkévalóság veled,

s a szigorú idő bár sokszor közénk áll

most megakadva bennünket néz tovább

s mi, egymás szemébe nézve kacagva elhisszük,

hogy a felkelő nap holnap is nyúl értünk.

A zenekar már fáradtan dől el,

kottánk rendezetlen káoszát

oly sokszor megunták

mi mintha ma születtünk volna

csak középen állunk balgán

s újra fürkészve kerülgetjük egymást.

Ne engedj el,

s már én sem engedlek téged,

összeérve, kéz a kézben,

szívünkben minden csodát átélve,

kérlek játssz még nekem.

Győrfi Edina

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg, hogy máshoz is eljuthasson!

Ugorj az Örömbe! Facebook oldala: www.facebook.com/ugorjazorombe

Csatlakozz a Facebook csoporthoz is: https://www.facebook.com/groups/351025945269275/?source_id=333299073711640

Instagram oldal: https://www.instagram.com/ugorjazorombe/