Néztem óvó szemeid fényét, karjaid hatalmas erejét,

külvilágra pillantásaidban rejlő titokzatos erőt,

elhittem minden gondolatot, mit lelked nekem szőtt,

tudtam örökre együtt leszünk

te megvédesz bármi is jön,

kicsiny fejem ráhajtottam mellkasodra,

hogy szívdobbanásaidat hallgassam cinkosan.

Csodáltalak, te voltál kit megláttam először,

belőled áradó ösztönös megmentőm

mond hol vagy most?

Itt hagytál, elszakítottak tőled

s többé nem érzem a véderőt.

Már egyedül állok a világban,

éhes farkasok jönnek mindenfelől

hiába várlak, nem véd meg senki

ha jő felém az elkerülhetetlen csatakő.

Végül megtanultam megvédeni magam

utolsó emlékedet megőrizve ezzel

mi szívemben még tőr,

búcsú ajándékként nekem adtad

varázslatos erőd,

mi ha kell ösztönösen tőr elő.

De mond a fájdalmat, hogy temethetném be

erre soha nem tanítottál meg,

odaadni magamat a világnak

s szeretni azt, kinek én lennék a világa.

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg, hogy máshoz is eljuthasson!

Ugorj az Örömbe! Facebook oldala: www.facebook.com/ugorjazorombe

Csatlakozz a Facebook csoporthoz is: https://www.facebook.com/groups/351025945269275/?source_id=333299073711640

Instagram oldal: https://www.instagram.com/ugorjazorombe/